TV Doki

Wonder Womanre várva – főszerepben a női szuperhősök

2021. január 19. - TV Doki

A múlt év végén a világ szerencsésebb részén már láthatták moziban, illetve streaming szolgáltatáson keresztül Wonder Woman legújabb kalandjait a nézők. Itthon még várni kell erre az élményre, ám addig is érdemes hangolódni, amihez összegyűjtöttem néhány olyan filmet, amiben női szuperhősök játszák a főszerepet és amiket kár lenne kihagyni.

ww2.jpg

Kép forrása: gamesradar.com 

A múlt év egyik legjobban várt filmje volt a karácsonykor moziba került és HBO Max-on is bemutatott Wonder Woman 1984. A DC karakterre épülő filmre a Warner 200 millió dollárt költött, így kissé meglepő húzás volt részükről, hogy akkor küldték mozikba, amikor a világ jelentős részén még zárva a filmszínházak – így nálunk is -, ennek megfelelően messze nem is hozott annyi pénzt, mint amennyit egy ilyen filmtől várni lehet. A Wonder Woman első része 2017-ben került mozikba és a boxofficemojo.com összesítése szerint 822 millió dollárnál is többet költöttek mozijegyre az érdeklődők, a nyitóhétvége pedig csak Észak-Amerikában 100 millió dollár feletti bevételt hozott. Ehhez képest a folytatás 16,7 millió dollárt hozott az első hétvégén Észak-Amerikában és ezen bejegyzés írásáig világszinten 141,7 millió dollárt.

Ez persze csak a mozis jegyárbevétel és az HBO Maxon keresztüli streamelés még hozhat valamennyit a konyhára, de azért lássuk be, ez így is kockázatos lépés volt, nem beszélve arról, hogy a hírek szerint a filmesek közül is többen rosszul fogadták ezt a megoldást. Pedig, ha nincs a koronavírus-járvány és a lezárás, biztos, hogy nagyot robbantott volna a film, ugyanis az első kritikák kedvezőek voltak. 

Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy itthon mikor nézhetjük majd meg legálisan a filmet, egyelőre bizonytalan, hogy mikor nyithatnak ki a mozik. Addig is, amíg erre várunk érdemes bemelegíteni néhány olyan filmmel, aminek női szuperhősök a főszereplői; következzenek a kedvenceim.

Vigyázat, az egyes filmek történéseiről is elárulok pár részletet, így aki esetleg még nem látta valamelyiket, az nyugodtan lépjen tovább a következőre.

5. Aeon Flux (2006)

aeonjpg.jpg

Kép forrása: jiocinema.com

Bár disztópiából az elmúlt években kicsit sokat kaptunk, amikor az Aeon Flux moziba került még egészen más volt a helyzet. Az alapsztori pedig a tavalyi történések fényében egészen találó és egyben ijesztő: egy halálos vírus 2011-ben végez az emberiség 99 százalékával, a túlélőket pedig arra kényszeríti, hogy egy teljesen más életformára és társadalmi berendezkedésre térjenek át. A film igazi cselekménye azonban csak jóval később, 2415-ben kezdődik, amikor a jelentősen felturbózott harcos, Aeon Flux egy földalatti szervezet tagjaként a mindössze egy városra korlátozódott emberiséget elnyomó zsarnokok ellen küzd.

Legalábbis ezt hiszi, de idővel rá kell döbbennie, hogy teljesen más a helyzet. A főgonosznak gondolt karakterről kiderül, hogy valamikor a férje volt, ahogyan azt is megtudjuk, hogy a sok száz évvel későbbi társadalmat alkotó emberek mind klónok. A járvány ugyanis sterilizálta az életben maradt embereket és csak klónok révén tudták biztosítani a fennmaradást – aminek persze vannak mellékhatásai. A filmben van még pár csavar – talán egy kicsit sok is -, meg persze jó sok akciójelenet. A produkció legnagyobb vonzerejét számomra az érdekes háttértörténet, a felrajzolt világ jelentette – bár a képi megjelenítés esetében azért lehettek volna igényesebbek -, no meg Charlize Theron, akinek az arcán ugyan csak néha látunk a filmben érzelmeket, de végül is egy vérprofi gyilkológépet alakít, ami indokolhatja a visszafogott játékot. Az akciójelenetekben viszont nagyon is hiteles.

Az Aeon Flux egy viszonylag sikeres animációs sorozat alapján készült, azonban messze nem váltotta be az alkotók reményeit. A Paramount Pictures 65 millió dollárt költött a filmre, ami mindössze 52,3 millió dollárt hozott és a kritikusok is meglehetősen lehúzták. Azonban, ha valakinek bejönnek a csavaros történetek és az emberiség lehetséges sötét jövőjének bemutatásától sem riad vissza, akkor érdemes rászánni azt a másfél órát.

4. Elektra (2005)

elektra.jpg

Kép forrása: traileraddict.com

A képregényekben szinte bármi megtörténhet, ahogy az azokból készült filmekben is, így az is, hogy a Daredevil – A fenegyerek című alkotásban a küzdelem során elesett Elektra Natchios egy saját filmben térjen vissza. Ráadásul nem csak feltámadt, de kivételesen magasszintű harci tudást is szerzett, amit profi bérgyilkosként hasznosít. A gondok akkor kezdődnek, amikor megbízzák Mark Miller és a lánya, Abby meggyilkolásával.

Az Elektrában vannak gyerekkori traumák, titkos szervezetek, amelyek természetfeletti képességekkel is rendelkező harcosokat vetnek be céljaik elérésére és fordulat is akad benne, igaz annyira nem erős, hogy komolyabb „hátast” dobjunk tőle. Érdekesség, hogy amikor moziba került, nem igazán nyerte el a nézők tetszését – a becsült 43 és 65 millió dollár közötti forgatási költségvetés mellett mindössze 57 millió dollárt hozott -, és a kritikusok is lehúzták, pedig egy Marvel karakterről van szó. Viszont van egy nagy pozitívuma, ami miatt már én is többször megnéztem: ez pedig nem más, mint az Elektrát játszó Jennifer Garner, aki meglepően hitelesen hozza a bérgyilkos-harcművész karaktert, és bizony igen szépen teljesít az akciójelenetekben, ami egy női szuperhős karakter megformálásánál komoly előnyt jelent.

3. X-Men: Sötét Főnix (2019)

xmen.jpg

Kép forrása: radio7.hu

Nincs könnyű helyzetben, aki követni szeretné a mutánsok történeteit, legalábbis a filmvásznon, hiszen meglehetősen kanyargós sztorik jöttek össze, és még az is belefért, hogy egy teljesen új idővonalat indítsanak el az alkotók. A legnagyobb erejű mutánsra, Jean Grey-re fókuszáló Sötét Főnix egy korszak végét jelentette, azonban a remek szereplőgárda és a nagy költségvetés ellenére sokakban maradt utána hiányérzet. Az akcióval és a látvánnyal nem volt probléma, a gondot inkább a kissé össze-vissza cselekmény jelentette, illetve az, hogy nem igazán engedett teret a színészeknek, hogy kibontakozzanak.

A sztori szerint Jean egy űrbeli mentőexpedíció során hatalmas energialökést kap, ami az amúgy is nagyon erős képességeit még jobban felerősíti. A fokozott mentális képességeknek köszönhetően a Xavier professzor által létrehozott mentális blokk leomlik, és rá kell döbbennie, hogy bár akaratlanul, de ő okozta édesanyja halálát. A kétségbeesett Jean még inkább elveszíti az ellenőrzést képességei felett, ami azzal jár, hogy a megfékezésére érkező mutánsok közül végez Ravennel (Mystique). Ez az esemény szakadást okoz a Xavier professzorral tartó mutánsok között, Jean pedig elmenekül. Később találkozik emberi alakot felvett idegenekkel, akiktől fontos információhoz jut a benne lévő erőről. A folytatásban pedig az lesz az ember érzése, hogy egy „mindenki, mindenki ellen” küzdelmet lát, a mutánsok egy része bosszút állna Raven miatt, az idegenek a Jean-ben lévő energiát akarják, Xavier meg persze mentené a Sötét Főnixet. A happy end ezúttal úgy tűnik, elmarad, hiszen Raven után önmagát feláldozva Jean Grey is távozik, igaz az utolsó jelenetben váratlanul feltűnik a Sötét Főnix.

Ha valakinek sikerült túltennie magát a csavarosnak szánt, de igazából kissé zavaros sztorin, és a nem túl emlékezetes színészi alakításokon – pedig Fassbender az új mutánsgeneráció Magneto-jaként az egyik kedvencem, ahogyan Jennifer Lawrence Mystique karaktere is -, akkor engedje át magát az akciónak, és majdnem két órára garantáltan ki tud szakadni a szürke hétköznapokból. 

2. Marvel Kapitány (2019)

cm.jpg

Kép forrása: smaragdanimesarkany.blog.hu

Nem tudom, hogy filmes képzéseken tanítják-e a Marvel és a Disney univerzum-építő módszereit, de kiindulva az MCU (Marvel Cinematic Universe) elsöprő sikeréből, érdemes lenne. Az első Vasember 2008-as debütálása óta folyamatosan érkeztek az újabb és újabb, Marvel képregények alapján készült szuperhősfilmek és mindig tudtak valami újat, frisset mutatni. Ami különlegessé tette őket, hogy bár időnként nyomasztóan nagy volt a tét, azért a humor sosem hiányzott és az alkotóknak valahogy sikerült megtalálniuk az ideális egyensúlyt a feszültség fokozása és oldása, az akció és az érzelmek bemutatása között.

A Marvel Kapitány az első és eddig az egyetlen film az MCU-ban, aminek női szuperhős a főszereplője, miután a Fekete Özvegy tavalyi bemutatása elmaradt és várhatóan csak idén tavasszal kerül majd mozikba. Ebben a filmben adott egy hihetetlenül erős karakter, akinek az eredettörténetébe pillanthatunk be, kiléphetünk a Földről és a világűrben is kalandozhatunk, amikor pedig bolygónkon járunk, akkor a ’90-es években találjuk magunkat, ami egy tucat popkulturális utalásra ad lehetőséget. Carol Danvers az amerikai légierő pilótája egy baleset következtében tesz szert szuperképességekre és kerül a Kree Birodalom kezébe. A memóriáját elveszítő Danvers hűen szolgálja a kreeket, amíg vissza nem jut a Földre és elkezdenek visszatérni az emlékei. Itt pedig jönnek a fordulatok: kiderül, hogy az ellenségnek gondolt, alakváltó skrullok mégsem olyan gonoszak, az igazi ellenség pedig a Kree Birodalom.

A Marvel rajongók számára számos apró örömöt kínál ez a film, így például megtudhatjuk végre, hogyan lett félszemű Fury, illetve azt is, hogyan került eredetileg a Shield kezébe a Tesseract és azt is, honnan jön az „Avenger Initiative” kifejezés. Többször is megnéztem már ezt a filmet is, és bár nagyon tetszett, azért voltak vele fenntartásaim: a Marvel Kapitányt alakító Brie Larson nekem valahogy kilógott a csapatból, nem éreztem, hogy fel tudta venni az MCU fordulatszámát. Persze megírták neki a vicces beszólásokat, kikacsintásokat, de messze nem működött olyan jól, mint például Űrlord, vagyis Chris Pratt esetében. Ezt leszámítva azonban remek szórakozást jelent még a meglehetősen hosszú, kétórás játékidő ellenére is

1. Wonder Woman (2017)

ww1.jpg

Kép forrása: puliwood.hu

A film egy klasszikus eredettörténet Dianáról, az amazonok hercegnőjéről, aki felvállalja a küldetését és az embereket segítő Wonder Womanné válik – és ez egyben a legjobb dolog, ami a Warner-féle DC-univerzummal történhetett. Wonder Woman már feltűnt korábban is a Batman Szuperman ellen című filmben és sűrű éve volt 2017-ben, hiszen a saját filmje mellett később az Igazság Ligája című alkotásban is láthattuk a karaktert. A 2017 májusában, Shanghajban debütált Wonder Woman végre szakított a nagyon sötét, komor, önmagát irtózatosan komolyan vevő Zack Snyder-féle mozis univerzummal és egy jóval színesebb, időnként humoros, de mégis érzékeny és ugyanakkor persze roppant erős szuperhőst mutatott be a nézőknek. 

Természetesen ezt a filmet is többször láttam és mindig beleborzongtam például abba a jelenetbe, amikor Diana az első világháborúra jellemző lövészárkok közötti senkiföldjén indul meg, hogy segítsen a szenvedőknek. De emellett van még néhány egészen káprázatos jelenet, nagyon tetszett például az első világháborús tankdobálás – szuperhős olimpián lehetne akár versenyszám. Túlságosan nagy fordulatokra nem kell számítani, bár Árész személye azért okozhatott meglepetést, de egy ilyen filmtől nem is feltétlenül azt várja az ember. A szerelmi szálat is sikerült úgy belőni, hogy még ne legyen túlságosan nyomasztó – remek ötletnek tűnik, hogy a folytatásban is élnek ezzel a lehetőséggel, és Steve Trevor karakterével, kíváncsi vagyok, mit hoznak ki belőle.

Be kell vallanom, nem gondoltam volna, hogy Gal Gadot ennyire jó lesz ebben a szerepben, de sziporkázik. Pont annyira arisztokratikus, ugyanakkor érzékeny, amennyire lennie kell és nagyon jól áll neki az is, amikor a kicsit humorosabb oldalát villanthatja meg – még ha erre túl sok lehetőség nincs is. A film egyébként nem csak az én kedvencem, a nézők is nagyon szerették, ezt mutatja, hogy a 120-150 millió dollárosra becsült büdzsé mellett világszinten 822,3 millió dollárt hozott. Ekkora siker után nem is volt kérdés, hogy jön a folytatás. Csak láthatnánk már!

 

A bejegyzés trackback címe:

https://tvdoki.blog.hu/api/trackback/id/tr4916395602

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

csker 2021.01.19. 22:12:26

Az lesz a haladás újabb lépcsőfoka, ha átlagos - Uram bocsá' molett - nők alakítják a szuperhősnőket.

TV Doki 2021.01.20. 11:46:13

@Makacs Folt: Ez egy személyes kedvenc filmlista. A Xéna egy sorozat, így nem hasonlítottam össze a filmekkel, bár korát meghaladó széria volt, az biztos! :)
süti beállítások módosítása