Vasárnap este 18:50-kor kezdetét veszi a TV2 maszkos műsora. Az új évadban nem csak a zsűri összetétele változott, hanem újításokkal és meglepetésekkel is készülnek a műsor alkotói. A zsűri két csapatkapitánya, Ábel Anita és Kajdi Csaba lesznek és az első évaddal ellentétben – ahol csapattársak voltak – most kedvükre zrikálhatják egymást. Hogy kiket rejtenek a maszkok: színészeket, sportolókat, énekeseket, műsorvezetőket, vagy esetleg valaki teljesen mást, az vasárnap este kiderül!
Forrás:TV2 Sajtószoba
Ahogy azt korábban bejelentette a TV2, Kajdi Csaba csapatát Mádai Vivien mellett Pápai Joci erősíti majd, míg Ábel Anitához Király Viktor és Csonka András csatlakozik, hogy együttes erővel próbálják megfejteni, kit rejtenek a jelmezek.
A Nicsak, kivagyok? új évadában ezúttal is minden adásban négy új maszk mutatkozik majd be és a szereplők három teljesen különböző előadással készülnek adásonként. Őket a hangjuk, mozgásuk, jellegzetes előadásmódjuk alapján kell felismerni a két sztárcsapatnak. Egy adásban a négy maszkos előadó három teljesen különböző produkcióval készül, de nem mindegyikük adja elő mindhárom dalát, ugyanis a két sztárcsapat körönként egyvalakit leleplez. A zsűri döntése alapján minden kör végén egy maszkos szereplő kénytelen felfedni kilétét. Az adás végén az a csapat győz, amelyik a legtöbb helyes tippet adta.
Forrás: TV2 Sajtószoba
Az idei évadban is Tilla lesz a műsorvezető. A műsor újdonsága lesz az úgynevezett „szuperképesség”, amely a szereplőről fed fel egy-egy tényt, legyen ez egy érdekes hobbi, vagy valamilyen a szereplő ügyességére, foglalkozására utaló nyom. Ezzel is segítve a sztárcsapatokat a szereplő kilétének megfejtésében. A majdani döntőben további meglepetések várják majd a nézőket. Visszatérnek ugyanis az első évad szereplői és jól ismert karaktereik, akik duettet énekelnek a döntősökkel.
A sztárcsapatok közötti zrikálás, beszólogatás már most borítékolható. Különben nem Kajdi Csaba ’Cyla’ és Ábel Anita lenne a két csapatkapitány. Ám a többieket sem kell félteni, ha szórakoztatásról, vagy őszinte véleménykifejtésről van szó. A játék tétje vagyis, hogy melyik sztárcsapat fejti meg több karakter kilétét, komoly versenyhelyzetet indukál majd a két csapat között, ami remélhetőleg a nézőknek sok vicces és szórakoztató pillanatot okoz majd. A sztárcsapatok várhatóan vicces szócsatái mellett, a kitalálás öröme is a nézők szórakoztatását szolgálja. Hiszen a tévékészülékek előtt ülve, ők is zsűrizhetik a látott produkciót és a „szuperképességekből” származó információmorzsák alapján kitalálhatják, hogy kit rejt a maszk.
Felhasznált forrás:
TV2 Sajtószoba: http://sajtoszoba.tv/index.php?m=friss&id=1472
Nicsak ki vagyok? oldala: https://tv2.hu/nicsak_ki_vagyok/
Mokka adás: https://tv2.hu/mokka/351734_megujult-a-nicsak-ki-vagyok-muso.html