Merész húzások, ravasz átverések, trükkök minden mennyiségben – részben ezt kapjuk a Netflix új sorozatától, a Lupin-től, de azért némi társadalomrajz és kritika is belefért a szériába. A főszerepben pedig érezhetően remekül érzi magát Omar Sy.

Kép forrása: essence.com

Imádom azokat a sorozatokat és filmeket, amelyek egész egyszerűen „beszippantanak”, vagyis az első pár percben annyira felkeltik a figyelmemet, hogy egész egyszerűen nehezemre esik megszakítani a nézését. Nos, a Lupinnél nagyjából 7 percnek kellett eltelnie ahhoz, hogy valami ilyesmit érezzek, az alkotók nagyon jól eltalálták, hogy mivel érdemes indítani egy ilyen széria első epizódját – természetesen rögtön egy nagyon trükkös rablással.

Amikor elkezdtem írni a sorozat kritikáját úgy döntöttem, hogy bár valamennyire foglalkozom majd az első pár epizódban történtekkel, de igyekszem minimálisra csökkenteni a spoilereket, mert úgy gondolom, hogy a széria lényegében bárkinek nagyon jó szórakozás lehet, és csak ajánlani tudom a hideg estékre.

A tolvajok „szupermenje”

Kép forrása: igenyesferfi.hu

A Netflix január elején tette elérhetővé az első öt epizódot és a hírek szerint érkezik majd még öt, valamikor később. A cím Arsène Lupinre, az „úriember tolvajra” utal, akinek alakját Maurice Leblanc alkotta meg. Egy rendkívül csavaros észjárású, megszámlálhatatlan trükköt tartogató, a törvényt folyamatosan áthágó, valahol mégis szerethető bűnözőről van szó. A Netflix sorozatában azonban Lupin csak az inspirációt adja a főszereplőnek, Assane Diopnak, aki hasonló módon a megtévesztésre, a pontosan kidolgozott és végrehajtott tervekre, időnként pedig sármjára épít, hogy elérje céljait. A modern korhoz alkalmazkodva pedig a 21. század „úriember tolvaja” a számítógéppel is jól bánik, könnyedén betör a francia rendőrség rendszerébe, ha arra van szükség. 

Az Omar Sy által megformált karakter egyébként kis túlzással a tolvajok „szupermenjének” is nevezhető, hiszen azon túl, hogy nem csak 1-2, de inkább 5-6 lépéssel jár mindenki előtt, kiválóan verekszik, és a legjobb zsebeseket is megszégyenítő módon tud el-, illetve kiemelni dolgokat mások otthonából, zsebéből, ruhájából. A szuper képességekre pedig szüksége is van, ugyanis feltűnik egy nyaklánc, amivel útjára indul az átverések sora és egy nyomozás, ami régi titkokat fed fel Assane előtt, és rá kell döbbennie, hogy az életét alapjaiban meghatározó történések kapcsán korántsem ismeri az igazságot.

Mint említettem, szándékosan nem akarok spoilerezni, így további részleteket inkább nem árulok el a cselekményről. A történet és a karakter fejlődése szempontjából a háttér ebben az esetben nagyon fontos: Assane szenegáli bevándorló fia, és Franciaország korántsem azt a megváltást jelentette a családja számára, amit remélt. Bár nem tolják az arcunkba, de az alkotók időről-időre finom kritikát fogalmaznak meg azzal kapcsolatban, ahogyan a kisebbségekhez viszonyul a többségi társadalom.

Százéves, mégis friss

Kép forrása: 24.hu

A fő hangsúly persze nem ezen van, hanem az időnként merész, máskor „az agyam eldobom” jellegű ötleteken, amelyekkel a Lupin által inspirált Assane szépen halad a bizonyítékok összegyűjtése és a bosszúja felé. Omar Sy az Életrevalók című filmben nyújtott alakításával hívta fel magára igazán a figyelmet és azt kell mondjam, nagyon passzol hozzá ez a karakter is. Az első néhány epizód alatt egy pillanatra sem volt olyan érzésem, hogy nem hiteles az alakítása.

Mint említettem, a Lupin című sorozatban a csavaros megoldásokon és átveréseken van a hangsúly, nem pedig az igazán látványos akciókon. Ahogyan azt a komolyabb sorozatoktól megszokhattuk, a részletekre ezúttal is nagyon odafigyeltek, ami például azoknál a jeleneteknél jön ki igazán jól, amikor hirtelen visszaugrunk az időben, 1995-be. Ilyen ugrásból egyébként bőven van, a múltbeli jelenetek segítenek ugyanis abban, hogy az alkotók elmeséljék Assane eredettörténetét, megtudjuk, miért és hogyan lett azzá a maga módján zseniális bűnözővé, aki orruknál fogva vezeti a rendőröket.

Bár a bosszú a széria központi eleme, és emiatt színeiben talán túlságosan is komor, de azért a párbeszédekben, egy-egy gesztusban megnyilvánul a franciás könnyedség, főleg a főszereplő részéről. A Lupin egy nagyon jó példa arra, hogyan lehet egy több mint százéves karaktert áthelyezni napjainkba úgy, hogy friss, releváns maradjon és legyen mondanivalója a mai néző számára is. Assane trükkjei pedig méltóak a nagy példaképhez; a bejegyzésem elolvasása után mindenkinek ajánlom, hogy ismerkedjen meg velük közelebbről.